Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Kategóriák / Termékek

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)

STEINHARTSHOP.HU

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)

1.       Alapvetések

Jelen általános szerződési feltételek (továbbiakban: ÁSZF) 2023.12.01. napján lépnek hatályba és visszavonásig hatályban maradnak. A jelen ÁSZF módosításait a Szolgáltató a weboldalon közzéteszi, illetve a regisztrált/vagy korábban már vásárló Felhasználókat a változásról e-mailben értesíti. A módosítások nem érintik a korábban megkötött szerződéseket, azaz a módosításoknak nincs visszaható hatálya. Tájékoztatjuk, hogy a Felhasználó a honlap használatával és az ÁSZF elfogadásával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja, magára nézve kötelezőnek ismeri el az alábbi általános szerződési feltételeket.

A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker.tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseire. Amennyiben a szerződés tárgya speciális termékeket foglal magában, úgy értelemszerűen a vonatkozó ágazati jogszabályi rendelkezések is irányadóak. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadóak.

A szerződés létrejötte a Szolgáltató (www.steinhartshop.hu) és a Felhasználó között nem írásban megkötött szerződésnek minősül. A szerződés elfogadása önmagában nem jár fizetési kötelezettséggel a Felhasználó számára! A Felhasználónak fizetési kötelezettsége kizárólag akkor keletkezik, ha terméket rendel a Szolgáltatótól. Jelen ÁSZF alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra (utólag nem érhető el, a szerződés megkötését a rendelési adatok bizonyítják), ráutaló magatartással tett jognyilatkozattal jön létre, magyar nyelven íródik.

Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív használója kíván lenni a webshopnak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegyen igénybe szolgáltatásokat, vagy rendeljen terméket, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén az alább megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.

Jelen ÁSZF hatálya Szolgáltató weblapján (https://steinhartshop.hu) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen ÁSZF folyamatosan elérhető, letölthető és bármikor kinyomtatható a következő weboldalról: https://steinhartshop.hu/aszf.

2.      Definíciók:

Felhasználó: Bármely természetes, jogi személy, vagy szervezet, aki Szolgáltató szolgáltatásait igénybe veszi, tőle terméket rendel, a Szolgáltatóval szerződést köt.

Felhasználói Fiók: jelenti azt a technikát, amellyel a Felhasználó kapcsolódni tud a webhsop kedvezményes moduljaihoz. A Felhasználói Fiókhoz Felhasználó e-mail címe és Jelszó szükséges. A Felhasználói Fiók a rendszerben való hitelesítést is szolgálja.

Fogyasztó: Olyan Felhasználó, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.

Vállalkozás: A szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy.

Szolgáltató:  Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, aki a Felhasználó részére szolgáltatást nyújt, aki a Felhasználóval szerződést köt.

3.      A Szolgáltató meghatározása, adatai

A szolgáltató neve: STEINHART DOG CENTER KFT.
A szolgáltató székhelye (és egyben a panaszügyintézés helye): 6762 Sándorfalva, Kuti dűlő 14.
A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: dog@steinhart.hu 
A szolgáltató cégjegyzékszáma: 06-09-027257
A szolgáltató adószáma: 27434703-2-06

A szerződés nyelve: magyar


A webhely tárhely-szolgáltató neve, címe, e-mail címe:

Név / cégnév:

Shoprenter Kft.

Székhely:

4028 Debrecen, Kassai út 129.

Cégjegyzékszám:

09-09-020636

E-mail:

info@shoprenter.hu

 

 

 

4.      Megvásárolható termékek és szolgáltatások köre és áraik

 

4.1              A steinhartshop.hu Webáruház száraz kutyaeledeleket forgalmaz. A terméktájékoztató a mindenkori gyártótól származik. A rendelt termék etetési utasítását használat előtt olvassa el és kérjük, hogy tartsa az előírt alkalmazást.

 

4.2              A megjelenített termékek a webshopból online rendelhetőek meg, de a Szolgáltató székhelyén/telephelyén is van lehetőség a termékek megvásárlására. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, bruttó árak (tehát tartalmazzák a törvényben előírt 27%-os áfát, illetve, ha a Szolgáltató áfa mentesen számláz, az árak a fizetendő összegek), azonban nem tartalmazzák a szállítással, fizetéssel kapcsolatos díjakat. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra, kivéve, ha a Felhasználó speciális csomagolást kér.

 

4.3              A webshopban Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít meg (ha lehetséges).

 

4.4              Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldalon megjelenő tartalmak tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.

 

4.5              Szolgáltató kijelenti, hogy nem vállal felelősséget a Szolgáltatóhoz nem köthető weboldalon közzétett termékek adás-vételével kapcsolatban.

 

4.6              Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja a Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról. Szolgáltató az akciós árak meghatározásakor jogszerűen jár el, megfelelve a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet szabályainak.

 

5.      Regisztráció/vásárlás regisztráció nélkül

 

5.1       A vásárlás nem kötött regisztrációhoz. Felhasználónak a vásárlás alkalmával meg kell adnia a vásárláshoz szükséges adatait, így a nevét, szállítási adatait, e-mail címét, telefonszámát. A weboldalon lehetőség van saját vásárlói fiók létrehozására, amely megkönnyíti az esetleges jövőbeni online vásárlások menetét. A vásárlói fiók regisztrációjához Felhasználónak jelszót kell beállítani, ami biztosítja majd a fiókjába történő biztonságos belépést. A Felhasználó köteles az általa megadott jelszót bizalmasan kezelni. Amennyiben az azonosítás során a Felhasználó egyedi azonosítója és jelszava helyes megadását követően a Felhasználó adatai arra jogosulatlan harmadik személy birtokába kerültek, az ebből eredő károkért, illetve hátrányokért Szolgáltató felelősséget nem vállal. A Felhasználók e-mail címük megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szolgáltató technikai jellegű üzenetet küldjön számukra a rendelés teljesítésével kapcsolatosan. A regisztrált adatokat az Felhasználó kérelemre törli a rendszerből. A törlési kérelem biztonsági okokból csak akkor lesz érvényes, ha a törlési kérelmet a Felhasználó e-mailben megerősíti, így elkerülhető, hogy valaki szándékosan vagy tévedésből mást töröljön a regisztrációs adatbázisból. A regisztrációt az e-mail cím azonosítja, tehát egy e-mail címet csak egyszer lehet regisztrálni. A regisztráció kötelezettségekkel nem jár.

5.2       Felhasználó a szolgáltatás-igénybevétele/megrendelése/előfizetése során köteles a saját, valós adatait megadni. A szolgáltatás-igénybevétele/megrendelése/előfizetése során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok megadása esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis, vagy ha az más szerződést leplez, a felek jogait és kötelezettségeit a leplezett szerződés alapján kell megítélni. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.

5.3       A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Szolgáltató azonban tájékoztatja a Felhasználókat, hogy a Felhasználóval történt egyeztetés és egyértelmű beazonosítás után a tévesen beírt adatokat javíthatja a rendelésben, hogy a számlázás és kiszállítás ne ütközzön akadályba.  

6.      Rendelési információk

6.1       A megjelenített termékek főként a webshopon keresztül, online rendelhetőek meg előre fizetéssel (online fizetés vagy banki átutalás) és futár/Szolgáltató által történő házhoz szállítással, vagy a Szolgáltató telephelyén történő személyes átvétellel, emellett van lehetőség a megjelenített termékek Szolgáltató telephelyén történő megvásárlására is.

6.2       Amennyiben a Szolgáltató hibás árat tüntet fel a termék mellett, a tőle elvárható gondosság ellenére, és a termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér, úgy Szolgáltató nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a vásárló részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a vásárló ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga.

6.3       Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. A részletes szállítási díjszabás a jelen szerződési feltételek része, a Szállítási feltételek menüpont alatt.

7.      A rendelés menete

7.1       A „Kosárba teszem” gombra kattintva a terméket a darabszám meghatározással együtt a Felhasználó a Kosárba helyezheti. A termékeket Kosárba helyezheti bejelentkezés nélkül is. Amennyiben a Felhasználó regisztrált vásárló, vagyis Felhasználói fiókkal rendelkezik, de elfelejtette jelszavát, a jelszó emlékeztetőn keresztül új jelszót igényelhet. Ha itt megadja a Felhasználó az általa már regisztrált e-mail címét, akkor az új jelszavat a regisztrált e-mail címre kapja meg. A belépést a Bejelentkezés menüpont segítségével végezheti el. Felhasználó a Bejelentkezés menüpont alatt adja meg regisztrált e-mail címét és jelszavát, majd a Belépés gomb megnyomását követően tud a Felhasználói fiókba belépni.

7.2       A kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével ellenőrizheti a Felhasználó, illetve szerkesztheti. Lehetőség van arra, hogy megtekintse és módosítsa, hogy a kosárba tett termékből mekkora mennyiséget kíván rendelni, illetve törölheti a már kosárba rakott tételt/tételeket. A kosár tartalmának módosítása esetén a „Kosár frissítése” ikonra kattintással véglegesíti a mennyiséget a Felhasználó. Lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. Amennyiben a Felhasználó szeretne további terméket kosárba helyezni, a „Kosár megtekintése, szerkesztése” gombra kattintással teheti meg.

7.3       A termékek megvásárlására lehetőség van előre teljesítéssel és utánvéttel történő fizetéssel is, mely magába foglalja a termék webshopon feltüntetett mindenkori bruttó értékét és a szállítás/csomagolás költségét is.

7.4       Felhasználó megadja a szállítási címet, majd az alábbi fizetési módok közül választ:

-      Banki átutalással: Felhasználó a megrendelt termékek ellenértékét a visszaigazoló e-mailben található bankszámlára 3 napon belül köteles átutalni. Az összeg Szolgáltató bankszámláján történő jóváírását követően a Felhasználó jogosult a termék(ek) általa meghatározott módon történő átvételére. 

Szàmlavezető bank:

Szàmlaszàm:

 

-      Online bankkártyával: Felhasználónak lehetősége van a rendelés összértékét online, bankkártyával fizetni a Szolgáltató által igénybe vett pénzügyi szolgáltató biztonságos fizetési rendszerén keresztül. 

-       utánvételesen a csomag átvételekor a futárnak.

A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője alapján minden költséget tartalmaz. A számlát a csomag tartalmazza. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a futár előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot.

Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni!

Bankkártyás fizetés Barionnal:

Tudomásul veszem, hogy Szolgáltató által a(z) https://steinhart.hu felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerülnek az Barion Payment Zrt. részére. Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi: Számlázási név és cím, e-mail, telefonszám, bankkártya adatai (bankkártya száma, lejárata, kártyabirtokos neve), technikai jellegű adatok (IP cím).

A Barion Payment Zrt. által végzett adatkezelési tevékenység jellege és célja saját Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: https://www.barion.com/hu/adatvedelmi-tajekoztato/

7.5       GLS házhozszállítási fuvardíj (bruttó összegek):

Súly

Ár/csomag

< 2 kg

1568 Ft

< 3 kg

1591 Ft

< 5 kg

1658 Ft

< 10 kg

1775 Ft

< 15 kg

1899 Ft

< 20 kg

1955 Ft

< 25 kg

2147 Ft

< 30 kg

2298 Ft

< 40 kg

3034 Ft

 

7.6       Az utánvétel érték után fizetendő szolgáltatás díj

Azon esetek értendőek ezalatt, amikor a rendelt terméket nem fizették ki előre és a csomag árát a Futárnak kell begyűjtenie. Ennek díja a beszedendő utánvét összegtől függ alábbi táblázat szerint. 150.000 Ft összegig a beszedés sávos árazású, efelett az utánvét összeg 1,1%-ának megfelelő a díj a teljes összegre. Amennyiben az utánvét összegének kifizetés bankkártyával történik a Futárnál, GLS csomagponton vagy GLS Automatánál, akkor az további 1,09% többletköltséget jelent az utánvét összegére vetítve.

 

 

Rendelés értéke      Minimum érték       Maximum érték      Szállítás nettó alapdíja

<20 eFt                                  0Ft                            20 000 Ft                   250Ft

<50 eFt                                 20 001 Ft                   50 000 Ft                   360Ft

<100 eFt                               50 001 Ft                   100 000 Ft                 555Ft

<150 eFt                                100 001 Ft                150 000 Ft                 970Ft

<500 eFt                               150 001 Ft                  500 000 Ft               1,10%

7.7       25.000 Ft értékű vásárlás esetén a szállítási költség ingyenes.

7.8       Szolgáltató Külföldre nem szállít.

7.9       Az adatok megadását követően Felhasználó a ”megrendelés” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével, vagy e-mailben jelezheti Szolgáltató felé az egyéb, rendeléssel kapcsolatos kívánságát.

7.10     A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. Felhasználó a Ptk. 6:127. §-a alapján késedelem nélkül köteles meggyőződni arról, hogy a megrendelt termék(ek) minősége és mennyisége megfelelő-e. A termék(ek) kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban. 

7.11     Felhasználó a megrendeléssel tudomásul veszi, hogy a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 15.§-a, és egyéb feltételei (pl. 20.§) szerint a megrendeléssel fizetési kötelezettsége keletkezik.

7.12     A rendelés leadását követően a megadott e-mail címre Szolgáltató küld egy automatikus visszaigazolást, amely tartalmazza megrendelése adatait. Amennyiben a Felhasználó a rendelése leadását követően 48 órán belül nem kap ilyen levelet, a rendszer nem fogadta el megrendelését, így a Felhasználó az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. Ilyen esetben Szolgáltató kéri, hogy Felhasználó vegye fel vele a kapcsolatot, a már jelzett módon, a Szolgáltatóhoz rendelt adatok segítségével. Miután Szolgáltató elvégezte a Felhasználó által leadott megrendelés feldolgozását, a megadott e-mail címre küld a Felhasználónak egy e-mailt a rendelés részleteiről, a csomag nyomonkövetési számával. Ha erre a számra kattint Felhasználó, akkor tájékozódhat a csomagjának pontos helyzetéről. Felhasználó tudomásul veszi, hogy a visszaigazoló e-mail csupán automata visszaigazolás, az szerződést nem keletkeztet. A szerződés akkor jön létre, amikor Szolgáltató az automata visszaigazolást követően egy újabb e-mailben értesíti a Felhasználót a megrendelés részleteiről és várható teljesítéséről.

Megjegyzés: A számlát elektronikus úton email-ben küldi el Szolgáltató a Felhasználó részére, amennyiben nem áll a rendelkezésre email cím, úgy a számlát a csomag tartalmazza. Felhasználó a csomagot kézbesítéskor a kézbesítő előtt köteles megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés, vagy hiány esetén kérni a jegyzőkönyv felvételét. Utóbbi esetben Felhasználó jogosult a csomag átvételét megtagadni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt Szolgáltatónak nem áll módjában elfogadni.

8.      A megrendelések feldolgozása és teljesítése

8.1       A megrendelések feldolgozása munkanapokon 17 óráig történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelésre, de ha az a munkaidő lejárta után történik, csak az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra a megrendelés. Az elfogadott megrendelés teljesítési határideje, a visszaigazolástól számítva a raktáron lévő termékek esetében legkésőbb 1-10 munkanap (de általában 1-3 munkanap). Ha esetleg egy termék elfogyott időközben és nem található raktáron, úgy a rendszerünk a vásárlás közben erről értesítést küld, és jelzi, hogy az adott termék nem rendelhető, vagy annak beszerzése mikorra várható. Szolgáltató nem vállal felelősséget a megrendelt termék esetleges technikai ismertetőinek a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.

8.2       A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve az Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor az számukra hozzáférhetővé válik. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy az a Felhasználó körében felmerült egyéb felróható ok miatt nem lehetséges.

8.3       A rendelés részleteit tartalmazó visszaigazolás alapján szerződés jön létre a Felek között. Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles. Felhasználó a rendelését módosíthatja, vagy lemondhatja, amíg az eladó a szállítmányozó cégnek át nem adja, de utána Felhasználó tudomásul veszi, hogy csak az elállási jogával élve tudja érvényesíteni módosítási vagy törlési szándékát.

8.4       Ha a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, Szolgáltató köteles erről a Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni, továbbá Szolgáltató köteles biztosítani, hogy a Felhasználó érvényesítse a hibás teljesítés esetére a jogszabályban biztosított egyéb jogait.

8.5       Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy amennyiben a Felhasználó nem veszi át a szerződésszerűen teljesített megrendelt termék(ek)et, akkor szerződésszegést követ el, pontosan a Ptk. 6:156. § (1) bekezdése szerint késedelembe esik. Ez azt jelenti, hogy Szolgáltató a megbízás nélküli ügyvitel szabályai alapján  – amennyiben nem jelzi a Fogyasztó az elállási szándékát (és nem tesz nyilatkozatot, hogy át kívánja-e venni a megrendelt terméke(ke)t) – a termék(ek)hez kapcsolódó tárolás szokásos költségét és a szállítási költséget (oda-vissza) is érvényesíti a Felhasználókkal szemben. Felhívja Szolgáltató a Felhasználók figyelmét, hogy az így keletkezett jogi igényeink érvényesítése érdekében igénybe veszi követeléskezelő és/vagy ügyvéd segítségét, így a szerződésszegésből keletkező egyéb (jogi) költségek (akár a fizetési meghagyásos eljárás díjai) megfizetése is a Felhasználót terheli.

9.      Szállítási határidő

Raktáron lévő termékek esetében a megrendelés visszaigazolásától számított legkésőbb 7-20 munkanap. Raktáron nem található termékek vásárlása esetén Szolgáltató egyedi tájékoztatást küld a Felhasználó részére a leadott rendelés Szolgáltató általi várható teljesítését illetően.

 

10.  Házhoz szállítási információk

Szolgáltató a leadott és visszaigazolt megrendeléseket elsősorban a GLS és a Waberer’s futárain keresztül kézbesíti, vagy a rendelés méretétől és összegétől függően azt maga személyesen a Szolgáltató kézbesíti. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra között. Szállítási címként Felhasználó olyan cím megadására köteles, ahol a megjelölt napszakban a futárt, vagy a Szolgáltatót folyamatosan fogadni tudja. Az át nem vett, visszaküldött csomagok esetében a szállítás és visszaszállítás díját Szolgáltató a Felhasználóra terheli, újraküldését kizárólag a csomag sikertelen kézbesítésének költségének kiegyenlítése esetén áll módjában ismételten elindítani.

11.   Garancia

Termékeinkre a törvény által előírt garanciát vállalunk. A garancia érvényesítéséhez a számla vagy számlamásolat szükséges. A számlát a termékekkel együtt a csomagban küldjük. A hibás/problémás termékeket ajánlott küldeményként kell postacímünkre elküldeni, a reklamáció jogszerűségének megállapítása után a terméket cseréljük és postázzuk a megadott a címre.

12.  Felhívás a csomagok átvételével kapcsolatosan

Utánvétellel történő megrendelés esetén kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak! Át nem vett, visszaküldött csomagok esetén a visszaszállítás díját a megrendelőre terheljük, újra küldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő átutalása esetén áll módunkban ismételten elindítani!

 

13.  Elállás joga

13.1     Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Fogyasztót indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Az elállási/felmondási nyilatkozat minta alább megtalálható.

13.2     A fogyasztó az elállási vagy felmondási jogát termék adásvételére irányuló szerződés esetén:

1.                      a terméknek,

2.                      több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,

3.                      több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,

4.                      ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak,

a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.

13.3     Ha a Szolgáltató a jelen tájékoztatásnak nem tesz eleget, a 14 napos elállási határidő tizenkét hónappal meghosszabbodik. Ha a Szolgáltató a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap lejártát követően, de 12 hónapon belül megadja a tájékoztatást, úgy az elállásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 nap.

13.4     A Fogyasztó az elállási jogát gyakorolhatja az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatával, vagy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott nyilatkozat-minta útján.

13.5    Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Fogyasztó, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.

13.6    Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.

13.7    A termék visszaküldésének költségét a Fogyasztónak kell viselnie, a vállalkozás nem vállalja e költség viselését. Az elállási jog gyakorlása esetén a Fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli.

13.8    Nem illeti meg az elállási jog Fogyasztót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

13.9    A Fogyasztó továbbá nem gyakorolhatja elállási jogát az alábbi esetekben:

- a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti,

- olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

- olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.
 

13.10 A vállalkozás által biztosított személyes kiszállítás esetén a fogyasztó köteles az átvétellel együtt, vele egy időben, a vállalkozó képviselőjének jelenlétében a terméket teljeskörűen megvizsgálni, és az esetleges, termék minőségére vonatkozó észrevételeit megtenni a vállalkozó képviselője részére. Ha nem emel kifogást a termék állapotára, minőségére tekintettel a megtekintést követően a helyszínen együttes jelenlét mellett, úgy a fogyasztó később minőségi kifogást nem emelhet a termékkel kapcsolatosan, így elállási jogát etekintetben már nem gyakorolhatja. Abban az esetben, ha a helyszíni megtekintés alkalmával emel a termék minőségére kifogást, úgy elállási jogát helyben, közvetlenül a vállalkozás képviselője részére gyakorolhatja a fogyasztó, aki erről írásos feljegyzést készít.

13.11    Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. Ugyanakkor a Szolgáltatót visszatartási jog illeti meg. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a vállalkozás, e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.

13.12    Fogyasztó köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen sem később visszaküldeni vagy Szolgáltató címen leadni.

13.13    Amennyiben Fogyasztó élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Szolgáltató elérhetőségeinek valamelyikén írásban (akár a mellékelt adatlap segítségével), telefonon, vagy akár személyesen is. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttathatja vissza Fogyasztó Szolgáltató részére. Az elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztónak minősülő Felhasználókat illeti meg. Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el.

13.14    Fogyasztó akkor tartja be a határidőt, ha a 14 napos időszak letelte előtt visszaküldi, vagy átadja a termék(eke)t. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

13.15    A Fogyasztó köteles a számára elérhető anyagilag legkedvezőbb szállítási módot választani a visszaküldeni kívánt termék épségének legfőbb figyelembevétele mellett.

13.16    A visszatérítést Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy Fogyasztó bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

13.17    A fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. A fogyasztó főszabály szerint a terméket eredeti állapotának megfelelő mértékben köteles azt visszaszolgáltatni tehát a vállalkozás részére.

13.18 A Fogyasztó felel a termékben időközben bekövetkező értékcsökkenésért: A Fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. A vállalkozás követelheti a termék jellegének, tulajdonságának és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkentés megtérítését.

13.19   Elállási jog gyakorlásának a menete:

·        Amennyiben a Fogyasztó élni kíván az elállási joggal, úgy köteles az elállási szándékát a Szolgáltató elérhetőségein írásban jelezni.

·        Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, amennyiben a termék kézhezvételétől számított 14. nap lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. Az elállási nyilatkozatot 14 napon belül kell elküldeni/továbbítani a vállalkozás részére. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, emailen keresztül történő értesítés esetén az email küldésének idejét veszi figyelembe Szolgáltató.

·        A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató címére késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, amennyiben a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket (tehát nem kell megérkezni 14 napon belül). A Fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket. 

·        A Szolgáltató azonban nem köteles a Fogyasztó része megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik. A Fogyasztó a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.

·        Több termék adásvételekor, amennyiben az egyes termékek szállítása eltérő időpontban történik, úgy az utoljára szolgáltatott termék, illetve több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára kézbesített tételnek vagy darab kézhezvételtől számított 14 napon belül élhet a vásárló az elállási joggal.

14.  Panaszok intézése

Szolgáltató legfőbb és mindenkor célja, hogy megbízói és vásárlói számára a lehető legmagasabb szintű és minőségű szolgáltatást nyújtson és terméket adjon át. Abban az esetben, ha a Fogyasztó elégedetlen, panasza van a szerződéssel vagy annak megkötésével kapcsolatosan, úgy Szolgáltató felé panasszal élhet a fentiekben meghatározott elérhetőségek valamelyikén.

A Szolgáltató a panaszt első körben – amennyiben lehetséges – haladéktalanul orvosolja. Abban az esetben, ha a panasz azonnali orvoslása nem lehetséges, vagy a Szolgáltató által tett, panaszra okot adó körülmény kiküszöbölésére szolgáló cselekménnyel a Fogyasztó nem elégedett, úgy a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet köteles felvenni a Szolgáltató adatai között megjelölt helyen. Szolgáltató a panasz elutasítása esetén köteles azt írásban megindokolni és a Fogyasztó részére az általa megadott elérhetőségen keresztül megküldeni. Szolgáltató a panaszt a felvétel napjától számított 3 évig, az arra adott válasszal együtt megőrizni, és kérés esetén az illetékes hatóságnak bemutatja.

A Szolgáltató a hozzá érkezett panaszt a beérkezésétől számított 30 napon belül megvizsgálja és arra érdemi választ ad.

A Szolgáltatóval kötött szerződéséből eredő jogviták elsősorban békés úton, megállapodással a Felek között, vagy békéltető testület által, hatósági úton, fogyasztóvédelmi hatóság előtt intézhetők.

Olyan fogyasztói jogviták esetén, ahol a felek nem találnak megoldást peren kívül, a Fogyasztó a békéltető testület eljárását kezdeményezheti.

A Fgytv. 45/A. § (1)-(3) bekezdéseiben, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet alapján általános fogyasztóvédelmi hatóságként a kormányhivatal jár el: https://www.kormanyhivatal.hu/hu/elerhetosegek

A Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli, a szolgáltató aláveti magát a békéltető testület eljárásának. A szolgáltató székhelye szerinti illetékes békéltető testület: Csongrád Vármegyei Békéltető Testület, 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12. Vezetékes telefonszám: +36-62/554-250/118.

A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a Fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a Fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

Az online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén valamennyi vármegyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamara által működtetett békéltető testület eljárhat.

A Fogyasztó jogosult a felmerült jogvitája esetében online vitarendezési fórumon keresztül eljárást kezdeményezni. Az 524/2013/EU rendelet szerinti online vitarendezési platform elérhetőségei az alábbiak: Az Európai Bizottság által működtetett központi ügyfélszolgálat elérhetősége: ec-odr@europa.eu Az Európai Unió Bizottsága által működtetett online vitarendező platform elérhetősége: http:// ec.europa.eu/odr

Amennyiben a Fogyasztó nem fordul békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a Fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni. 

15.  A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató

Jelen cím alatt tárgyaltak tekintetében a fogalom meghatározások a 2. pontban tárgyalt definíciók szerint értendőek.

Hibás teljesítés

A kötelezett, így jelen esetben a Szolgáltató hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a kötelezett, ha a jogosult, így jelen esetben a Felhasználó a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.

Felhasználó és Szolgáltató közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely e fejezetnek a kellékszavatosságra és a jótállásra vonatkozó rendelkezéseitől a Felhasználó, mint fogyasztó hátrányára tér el.

15.1     Kellékszavatosság

 Milyen esetben élhet a Felhasználó a kellékszavatossági jogával?

A Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

 

Milyen jogok illetik meg a Felhasználót a kellékszavatossági igénye alapján?

A Felhasználó a választása szerint az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltatás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna.

Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére. A Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a megrendelő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

A Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

 

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

 A Felhasználó a Szolgáltató vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

 

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

 

 15.2    Termékszavatosság

Milyen esetben élhet a Felhasználó a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén a Felhasználó – választása szerint – az előző pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

 

Milyen jogok illetik meg a megrendelőt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként a Felhasználó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

 

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a Szolgáltató által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

 

Milyen határidőben érvényesítheti a Felhasználó a termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét a Felhasználó a termék Szolgáltató általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

 

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog forgalmazójával, vagyis a Szolgáltatóval szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a megrendelőnek kell bizonyítania.

A Szolgáltató milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A Szolgáltató kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

 – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A szolgáltatónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

 

Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet.

Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti.

15.3      Jótállás

Milyen esetben élhet a Felhasználó a kellékszavatossági jogával?

Hibás teljesítés esetén a szolgáltató jótállásra köteles. A Felhasználó kellékszavatossági igényét a termék átvételétől számított 14 napon belül kell jeleznie a Szolgáltató felé.

 

Mikor mentesül a Szolgáltató a jótállási kötelezettsége alól?

A Szolgáltató, mint vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

 

Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont a Felhasználót a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

16.  Záró rendelkezések

Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.

Ha a jelen ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.

Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni. 

Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó Fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a Fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (Fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes. 

17.  Adatvédelem

A weboldal adatkezelési tájékoztatója elérhető a következő oldalon: https://steinhartshop.hu/adatvedelem.

Elállási nyilatkozat minta

(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett (név, postai cím, e-mail cím, fax szám, telefonszám): STEINHART DOG CENTER KFt., 6762 Sándorfalva, Kuti dűlő 14., dog@steinhart.hu., +36204116949

Alulírott kijelenti, hogy eláll az alábbi áruk adásvételétől:

Megrendelés időpontja /átvétel időpontja:

Fogyasztó(k) neve:

Fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása (kizárólag írásban történő értesítés esetén):

Dátum: